Bajcsa története
E néven nem szerepel a középkori oklevelekben. A mai településtől keletre, a homokbánya északi felében azonban előkerültek egy középkori falu maradványai, amely nagy valószínűséggel azonosítható a forrásokban szereplő Venéce faluval. De maga Venéce is több problémát okozott a kutatóknak, akik közül sokan összekeverték Ventével, a mai Petriventével, pedig az adatokból egészen bizonyos, hogy Venéce Nagykanizsa melletti település. 1323-tól a Kanizsai család birtokában van. Helyét egy 1423-as adat egyértelműen meghatározza, eszerint Től, a mai Kiskanizsa elődjének déli szomszédja. Az 1493-as urbáriumból, amely az első Kanizsai uradalomról készült urbárium, egy másik nevével is megismerkedhetünk. Ebben Anyádvalaga,más néven Venéceként említik („Anyadvalaga alias Weneche”). A későbbi urbáriumok végig Től, Csákány és Leányfalu szomszédságában, illetve ezekkel összefogva hozzák szóba. Utoljára 1563-ban említik, a későbbi összeírásokban már nem találjuk nyomát. Amikor 1578-ban területén vár épül, a források már nem szólnak a faluról.
A ma Nagykanizsához tartozó település Bajcsapuszta néven 1744-ben került a kanizsai uradalom részeként Batthyány Lajos birtokába. Úgy tűnik, a nádor egy nagyobb majorság kiépítését tervezte itt, mert hamarosan deszkametszőt és téglaégetőt létesített. Mivel kevés volt a munkáskéz, 1761-ben a pusztát muraközi horvátokkal igyekezett betelepíteni. A magas bérleti díj, a sok robot és tilalom következtében azonban a gyenge minőségű, homokos vizenyős talajos a jobbágyok csak vegetáltak. 1770-ben 37 család lakta, köztük 4 zsellér, a csordás és 2 molnár, akiket kegyetlenül kiszipolyozott egy Csemez nevű bérlő. 1780-ban az uraság mind a 23 jobbágynak negyed-telket juttatott, egyaránt osztván nekik a jobb és gyenge minőségű földekből. Ugyanakkor eltiltotta őket az erdei haszonvételektől, s arra kötelezte, hogy a vadászatokon hajtóként szolgáljanak. 1830-ban ismét gyenge minőségű telkeket kényszerítettek rájuk, így nem csoda, hogy a falu lélekszáma 1851-re 310-re apadt. 1848 után sem javult helyzetük. Egyesek summásmunkával, mások gazdasági cselédként, később a vasútnál napszámosként, fuvarosként keresték meg a kenyérnek valót. 1876-ban egyetlen iparost, kereskedő t sem írtak össze. Néhányan saját készítésű, fűzvesszőből kötött seprőkkel, kosarakkal, baromfival, tojással házaltak. Többnyire a falun belül házasodtak. Mivel közigazgatásilag és egyházilag Szepetnekhez tartoztak, a néhány közeli, horvát falu lakosságával csak a búcsúkon találkoztak, s 1910-re szinte teljesen elmagyarosodtak. A falu 86 házából 80 még ekkor is fatalpas és nagyrészt zsúpos volt. Még 1925-ben is csak 1 kőműves, 2 cipész és 1 kovács dolgozott közöttük. 1945 áprilisában 126 családnak osztottak földet, összesen 280 kat. holdat.
A település önálló tanácsa 1950-ben alakult meg. Ekkor jött létre egy földműves-szövetkezet is, amely 1956-ig éppen csak működött. Ezért a férfiak brigádokba tömörülve az ország nagy építkezésein vállaltak jól fizető munkát, a nők pedig a kanizsai gyárakban, üzemekben dolgoztak. A település így rohamosan fejlődésnek indult. Határában létesült a Zala Megyei Erdészet legnagyobb és legkorszerűbb csemete- és díszfatermelő üzeme, melyben évente más 12 millió csemetét termelnek és értékesítenek. Az 1970-es évektől a munkaképes lakosság 90 százaléka, több mint 400 fő már az Egyesült Izzóban, a DKG-ban, a Kanizsai Bútorgyárban dolgozott. Bajcsát 1976-ban közigazgatásilag Nagykanizsához csatolták. Azóta is fokozatosan változik a település képe: a házak már összkomfortosak, sőt sorra épülnek egyedi tervezésű villák is.
