Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 

Üdvözöljük a Takács László Irodalmi Kör
Egyesület hivatalos honlapján

Miért is hivatalos?

Azért, mert itt kívánjuk teljesíteni az egyesületekre vonatkozó hivatalos közlési kötelezettségeinket s itt olvashatók az egyesület hivatalos közleményei.

 

Levélcím 8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.
E-mail talkanizsa##kukac##gmail.com
Telefon 06-30-3055882
Adószám 18275715-1-20
Bankszámla szám OTP BANK NYRT NAGYKANIZSA 11749015-20022992

Egyesületünk 2012-ben alakult az egyesület a Takács László Irodalmi Kör alkotóközösségből. Az íróközösség célja elsősorban annak a helyi alkotókat tömörítő irodalmi és irodalomszervezési hagyománynak a folytatása, amely még a valamikori Erkel Művelődési Otthon Pék Pál, majd Szoliva János vezette irodalmi műhelyében kezdődött meg, majd az ebből alakult két irodalmi szerveződésben. A TALK 2007 október 6-n e két korábbi írócsoportból alakult meg, s részben egyik alapítója, Pék Pál költő a javaslatára Takács László a jeles kanizsai költő és tanár nevét vette fel. Íróközösségünk nem véletlenül használja a betűszóként alkotott rövidítést: TALK - ismert angol szóként a beszélés, beszélgetés, mesélés különböző formáinak kifejezésére alkalmas.

Mi sem akarunk mást:
- beszélgetni egymás és a nagy elődök alkotásairól az önművelés, tanulás és tartalmas szórakozás céljával, amolyan műhelymunkaként,
- beszélni a nagykanizsai irodalom iránt érdeklődőknek magunkról, városunkról, tágabb környezetünkről alkotásainkon keresztül.

Egyesületünk tevékenységei közt kiemelt szerepet kapa kanizsai és Nagykanizsához kötődő "pannon" irodalmi hagyomány folyamatos ápolása. Ez a nagy elődök műveinek és életének megismerése mellett a nagy elődők és a kör korábbi tagjai irodalmi emlékhelyeinek, felkeresésével, emlékező rendezvények szervezésével tesszük. Ezekről is számot adunk majd honlapunkon.

Fontos az is, hogy segítsük tagjaink alkotásainak megjelenését írásos és elhangzó műsor formájában is. E tevékenység túlmutat az alkotások megjelentetésén, mert azt üzeni: alkotni, alkotóként a Körhöz tartozni érdemes!

Az íróközösség tagsága 2012-ben jutott arra a döntésre, hogy hivatalosan is egyesületté alakul, elsősorban azért, hogy programját szervezetten tudja megvalósítani, és azok megvalósításához jogszerűen támogatásokhoz juthasson.

Körünk nyitott, bárki csatlakozhat hozzá, mindenkit szeretettel várunk alkotóközösségünkbe!